A salgó polcok nagy mértékben terhelhetők

Ha szeretnénk olyan speciális dolgokat tárolni, mint a gumiabroncs, mindenképp érdemes maximális szinten kihasználni a rendelkezésünkre álló helyet. Ami nem azt jelenti, hogy nem lesz semmi másra sem hely, valamint ezen kívül még a rendszer is megfelelő módon átlátható lesz. Persze nem szabad elfelejteni, hogy csakis akkor tudunk a munkánk kapcsán is előre haladni, ha megfelelő mértékben átlátjuk a helyzetet.

Amire ezen felül még mindenképp szánjunk megfelelő mennyiségű időt és persze energiát, az pedig a rögzítés, ami a salgó polc esetében egyáltalán nem nehéz dolog. Mivel a polcrendszer minden egyes eleme úgy van kialakítva, hogy bárhová hozzá fúrható legyen, így a plafon, vagy akár a padló is maximális szinten a rendelkezésünkre állhat.

Ha pedig még nem szereltünk össze eddig ilyen polcokat, akkor sem kell aggódnunk, hiszen csak némi kézügyesség és persze türelem kell hozzá, valamint annyi idő, ami egy polcrendszer össze szereléséhez maximális szinten szükséges. A kész polcokat pedig igen csak komoly mértékben terhelhető, így emiatt sem kell aggódnunk.