Slachta Margit az egyik legnagyobb személyiség a magyar politikában, annak ellenére, hogy nőként igen kevesen töltöttek be ilyen, vagy éppen hasonló pozíciót a politikai életben. Miután tanulmányait elvégezte és szerzett némi nemű tapasztalatot is, úgy döntött, hogy a szociális munkának szenteli az életét, éppen ezért egy nővédő szociális intézmény egyik vezetője lett, miután tovább képezte magát. Az életének ezen része már a politikai pályáját jelentette, ennek köszönhetően pedig az egész ország megismerhette a munkásságát. Majd 1915-ben megnyitotta szociális iskoláját, majd a Keresztény Nő lap szerkesztője lett. Mivel a lap neve Magyar Nőre változott, egyre többen figyeltek fel rá. Rengeteg cikket publikált benne, majd létrehozta a Keresztényszociális Néppártot. Szépen lassan ívelt a politikai karrierje felfelé, majd megválasztották az első női képviselőnek Magyarországon. Igaz, hogy 1922-ben véget ért a Parlament munkája, ezzel együtt az ő mandátuma is, azonban nem csüggedt, hiszen további emlékezetes politikai döntéseket hozott meg és komoly eredményeket ért el.