A fővárosba, vagy a fővárosból

Budapesten szinte minden területre keresnek munkavállalókat. Nem létezik, hogy ne találjon magának megfelelőt a képesítéséhez. A kereskedelemben sok fiatal helyezkedik el, vidékről is. A főváros kiadó lakásai nem olcsók, ezért többen bérelnek egy-egy bérleményt. Az általában egyedülálló fiatalok munkaideje változó. Van, aki több műszakban, van, aki a kereskedelem igényei szerint jár dolgozni. A helyi lakosok a budapesti állás helyett inkább külvárosi, vagy vidéki munkát vállalnak. Sokan ki is költöznek a városból, a környező kisvárosokba, vagy falvakba. []

Az ingázást érdemes minél nagyobb mértékben elkerülni

Az olyan nagyobb városok, amelyek komoly fejlődésen estek át az elmúlt időszakban, igen csak sok új munkahelyet is létesítettek, ennek köszönhetően pedig a helyi szakemberek sem kényszerülnek arra, hogy ingázzanak. Ez több szempontból is előnyös, hiszen nem kell aggódni amiatt, hogy a magán életre, vagy éppen a szórakozásra nem lesz megfelelő mennyiségű idő. A kevés utazásnak köszönhetően pedig abban is biztosak lehetünk, hogy egyáltalán nem kell nagy összegeket bérletre, vagy éppen üzemanyagra költeni. []