Elégedett és megbecsült dolgozók

A vállalkozások sokszor a sikereiket, nem a tulajdonosoknak köszönhetik, hanem azoknak a vezetőknek, akiket odatesznek, hogy irányítsák az alkalmazottakat a maguk gondolata szerint. Sok múlik egy jó vezetőn, és ezt a sok cég tudja is éppen ezért olyanokat alkalmaznak erre a posztra aki érti a dolgát, de ha mégse sikerül olyat találnia az hamar kiderül, hiszen a dolgozók elégedetlensége is erről fog árulkodni. Egy jó vezetőnek az a feladata, hogy mind két fél érdekét képviselje, és összehozza a két felet a közös nevezőre, annak érdekében, hogy minél jobban optimalizálják a termelést, és ez által előre lendítsék a céget a piacon. []

Budakeszi több szempontból is remek város

Budakeszi sokak számára kedvelt célpont, legyen szó a munkahely váltásról, vagy éppen arról, hogy egy teljesen új otthonba költözzünk. Persze nem utolsó szempont az sem, hogy milyen lehetőségek azok, amelyek a rendelkezésünkre állnak, hiszen minél komolyabb mértékben beleássuk magunkat például az álláskeresésbe, annál nagyobb mértékben tudunk majd alkalmazkodni a jelenlegi piaci kínálathoz, vagy éppen kereslethez. A lehető legjobb döntést akkor hozhatjuk, amikor interneten keresztül nézelődünk, hiszen ekkor szinte minden álláslehetőséget könnyedén megismerhetünk. []

Egy profi szakember mindig tudja a problémára a megoldást

Semmiképp sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy attól még, hogy egyébként nem érezzük túlságosan jól magunkat a munkahelyünkön, nem érdemes meggondolatlan lépéseket tenni, hiszen a későbbiek során ezeket megbánhatjuk. Sokkal inkább nézzük végig az éppen aktuális lehetőségeinket, hiszen elképzelhető, hogy ott van az orrunk előtt a megoldás, csak éppen nem látjuk. Többek között a rendelkezésünkre állhat egy várpalotai állás is, pontosan azért, mert sokkal közelebb dolgozni az otthonunkhoz még mindig sokkal jobb megoldás lehet, mint valóban sok időt eltölteni utazással, arról már nem is beszélve, hogy a későbbiek során nekünk is könnyebb lehet a dolgunk. []

Csakis rajtunk múlik, hogy pontosan milyen munkát vállalunk

Az életünket általában mi alakítjuk, viszont semmiképp sem utolsó szempont az sem, hogy a mai világban gyakran előfordulhat az is, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítjük a munkahelyünket. Ekkor persze semmiképp sem utolsó szempont az sem, hogy milyen irányelvek azok, amelyeket követünk, ugyanis minél nagyobb terveink vannak, annál komolyabb erőfeszítéseket kell megtennünk. A szegedi állás lehetőségek kapcsán pedig mindig figyelembe kell tartani, hogy mennyire könnyű és egyszerű az, hogy ott tudunk dolgozni, ahol egyébként is élünk. []

Az új munkahelyek esetében mindig lehet kihívással számolni

Ha már valóban eldöntöttük, hogy szeretnénk egy teljesen másik munkahelyen dolgozni, mindenképp érdemes több lehetőséget is megvizsgálni, hiszen ennek köszönhetően hozhatunk pontosan olyan döntést, amire szükségünk lehet. Nem utolsó szempont az sem, hogy mennyire vagyunk elhivatottak, vagy hogy éppen milyen feladatok azok, amelyeket szívesen elvégeznénk, de tény, hogy egyre több helyen más és más munkalehetőségek közül választhatunk. Az elmúlt időszakban néhány pozíció pedig összevonásra került, éppen ezért akár több, különböző feladat ellátásával is számolnunk kell. []

Egyre több cég dönt úgy, hogy kiköltözik vidékre

Amikor szem előtt tartjuk, hogy a munkahelyünk minőségi környezetet biztosítson a számunkra, mindenképp érdemes odafigyelni arra is, hogy mi pontosan miben is tudunk plusz szolgáltatást nyújtani. Általában persze a vezetőség mindig pontosan közli, hogy mik is az elvárásai, arról már nem is beszélve, hogy hosszabb távon ezek a fajta apró oda figyelések, mindig meghozzák a várt eredményeket. Ha pedig már egy bizonyos ideje úgy döntünk, hogy szeretnénk a ranglétrán feljebb jutni, annak sincs semmi akadálya, viszont ekkor rengeteg plusz feladatot kell majd elvégeznünk, ezen felül pedig arra is oda kell figyelni, hogy plusz tudás anyagot szerezzük meg. []

Direkt értékesítés

Egyik ismert mobiltelefon szolgáltató humán erőforrás igazgatósága keres Győrben a lakossági értékesítés számára, direkt értékesítési tanácsadó munkatársat. Az új kollega feladatai az ügyfél elégedettség fenntartása és fokozása direkt megkereséssel. A cég szolgáltatásaihoz és az azokhoz kapcsolódó termékek értékesítése, az ügyfelek igényeinek felmérése és kezelése, ügyfélkapcsolatok ápolása és fejlesztése, napi riportok készítése, a felmerülő ügyfél igények, visszajelzések, fejlesztési javaslatok továbbítása. Követelmények és elvárások: legalább hat hónap tapasztalat direkt értékesítési területen, telekommunikációs tapasztalat előnyt jelent. []

Elektronikai műszerész

Ha elektronikai műszerész végzettséggel keres állást, a következő lehetőséget ne hagyja ki, ha érdi lakos: karbantartási és javítási feladatokra keres elektronikai műszerész egy részvénytársaság a telephelyen és terepen egyaránt. Tehát nem kifejezetten Érden. További feladatok még a telepen az eszközök önálló telepítése, a karbantartások tanúsítást igazoló dokumentumok elkészítése, a telepítések tanúsítást igazoló dokumentumok elkészítése. Az álláshoz legalább technikusi végzettség, elektronikai ismeretek és gyakorlat, B kategóriás jogosítvány, kiváló rajzolvasási készség szükséges. Nem árt, ha kitűnő kommunikációs képességgel, gyors problémamegoldó képességgel rendelkezik a jelentkező. []

Az új munkahely megtalálása cseppet sem egyszerű feladat

Akár több évet dolgoztunk egy huzamban, akár bizonyos időszakokat töltöttünk munkával, abban mindenképp biztosak lehetünk, hogyha esetleg egyik napról a másikra munkanélkülivé válunk, a lehető legjobb dolog, ha bejelentkezünk a munkanélküli hivatalba. Természetesen nem mindegy, hogy ezt milyen módon tesszük meg, de a kilépő papírjainkat mindenképp vigyük magunkkal. Ha így teszünk, nagyobb problémák nem merülhetnek fel, valamint az álláskereséssel kapcsolatos kérdéseinkre is választ kaphatunk. Amennyiben pedig viszünk magunkkal egy szakmai önéletrajzot, az is bele kerülhet a rendszerbe, így sokan ránk találhatnak, amikor fejvadász cégek keresgélnek. []

Bevásárló munkatárs

Online bevásárláshoz munkatársat keres Budaörsön ismert áruházlánc. Főként élelmiszer házhozszállítás a legfőbb feladat. Áru háztól-házig szolgáltatás a kényelmes bevásárlás élményével szolgálják a vásárlókat. Annak pedig kifejezetten kedvező, aki valamilyen okból (például betegsége, rokkantsága miatt) nem tud bevásárolni személyesen az áruházakban. Az interneten leadhatja a bevásárló listát, és ennek alapján különös gonddal válogatja össze a kiszállítandó árucikkeket lakáshoz a bevásárló munkatárs. Ez a budaörsi állás részmunkaidőben is elvégezhető, esetleg másodállásként. A feladat az, hogy a legfrissebb, gondosan kiválasztott áruféleségeket a bevásárló lista alapján kiszállítsa a megrendelőnek. []