Egy olyan lehetőség, amely minőségi részmunkaidős megoldást kínál, mindig komoly előrelépés lehet, főleg akkor, amikor esetlegesen gyermek mellett szeretnénk dolgozni. Semmiképp se feledkezzünk meg arról, hogy manapság már a fiatal anyák is rövid időn belül vissza mennek dolgozni, bár sokszor még egyáltalán nem szeretnének. Sajnos ilyenkor nincs mit tenni, a picire vagy a bölcsődében vigyáznak, vagy éppen otthon a nagyszülők, akik erre a feladatra tökéletesen alkalmasak. Akkor pedig, amikor egy balassagyarmati állás jön szóba és mi magunk is a térségben élünk, mindenképp érdemes lehet elgondolkozni a lehetőségen. Nem csak azért, mert valóban nagy könnyebbség, ha ott élünk, ahol dolgozunk. Ez a gyermeknek is remek megoldás és persze a szülőknek is, hiszen így nem kell az amúgy is kevés időt azzal tölteni, hogy a lehető legnagyobb mértékben utazunk azért, hogy beérjünk a munkahelyünkre, ahol egyébként csak pár órát töltünk, majd onnan haza. Ha pedig már a csemete nagyobb, akár teljes munkaidős állás is szóba jöhet.