Mit tegyünk, ha üzemképtelen az autónk?

Sajnos egy baleset következtében számolnunk kell azzal, hogy nem tudjuk már megcsináltatni az autónkat. Ez több esetben is igaz lehet, hiszen gyakran olyan komoly sérülést szenved el a karosszéria, amelynek következtében már a teljes javítás után sem lesz biztonságos az autó. Természetesen az üzemképtelen autó felvásárlás napjainkban már nem lehetetlen dolog, hiszen vannak olyan szakemberek, akik szívesen felveszik velünk a kapcsolatot és akár rövid időn belül komoly vételi szándékkal adnak egy ajánlatot.

Akkor pedig, amikor egy ideje már tartogatjuk az autót és eldöntöttük, hogy eladjuk, mert nem éri meg megcsináltatni, a lehető legrövidebb időn belül meg kell kötni az adásvételi szerződést. Ha pedig kérdésünk lenne azzal kapcsolatban, hogy hogyan történik az elszállítás, mindenképp a papírok megírásakor tegyük fel, hiszen ennek köszönhetően kaphatunk pontos választ és így nem kell plusz költségekkel sem számolnunk.

Ez pedig nagy segítség, főleg akkor, amikor szeretnénk egy másik autót is vásárolni.