Vannak olyan neves emberek a történelemben, akikről mindenképp tudnunk kell, függetlenül attól, hogy pontosan hol élünk, vagy éppen mit teszünk, vagy hogy mi a munkánk. Ilyen például Slachta Margit is, aki 1884-ben született Kasssán. A lengyelek, a németek és a magyarok egyaránt fontosnak tartják ezt a személyt, hiszen a politikában igen komoly szerepet töltött be még annak ellenére is, hogy nő volt. Öten voltak testvérek, mégis csak négyen élték meg a felnőtt kort. Apja az egyik legnagyobb pénzügyi intézményben dolgozott, a takarékpénztárban, azonban a valóban meggondolatlan és elhamarkodott üzlet politikája miatt az intézmény rövid időn belül csődbe ment. Ennek a szoros következménye, hogy ezután a bukás után az egész család kivonult Amerikába. Margit mégis itthon maradt, bár a család igen távolra került tőle. Elvégezte a tanítóképzőt, azonban ezek után kivándorolt Németországba. Ezek után a Győri Polgári Leányiskolába ment, ahol a tanítói vénáját erősítette. Az 1900-as évek elején pedig abba hagyta a tanítást, majd a szociális munkának szentelte életét.